Press "Enter" to skip to content

Káoszkommandó: 5. nap – kedd / Ruharekesz

ZsóMami 0

Mai téma:

Ruharekesz

Mikor megtudtam, hogy kislányom fog születni, lelki szemeim előtt rózsaszín fodrok, hullámzó pántlikák és aranyló hajfonatok jelentek meg. Ábrándoztam, micsoda jó móka lesz majd őt szép ruhába öltöztetni.

Azt álmomban sem gondoltam volna, hogy a helyzet odáig fajul, hogy napi vagy tízszer kell átöltözni, hogy a hercegkisasszonyoknak külön ruha dukál vacsora előttre és vacsora utánra és hogy 3 percig használt ruhákból álló gyűrött kupacokba botlunk majd a lakás legkülönbözőbb pontjain.

És még csak 3 éves, mi lesz tini korában? !?

Mai mottó:

A zseni átlát a káoszon. De ettől még nem biztos, hogy jól is érzi magát benne.

Mai tett:

Tegnap felszámoltam a ruhakupacokat, azóta persze termelődött néhány újabb adag. Ezt megelőzendő, minden családtag részére kialakítottam egy-egy ideiglenes ruhatároló rekeszt a szekrényében. Ide kerülnek a már egyszer felvett, de még nem szennyes ruhák, vagy amit épp nem sikerül rendesen elpakolni. Oda begyűrheti a kislányom (aki hajtogatni ugye még nem tud) a félig használt gönceit, legalább nem esünk benne orra. Ez éppen nem FlyLady-s hozzáállás, mert szerinte mindent azon melegében el kell tenni a helyére, csak az a gond, hogy ez nálunk nem megy, meglátjuk ez az áthidaló megoldás működik-e.

Kihívás egy hétre:

Nem hagyjuk a ruhákat kupacolódni. A levetett ruhákat vagy eltesszük a szekrénybe, szennyesbe, vagy az ideiglenes tárolóba mennek. Az esti rutinba beillesztjük a tároló átnézését, kipakolását.

Elég jó küldetés:

Ebéd és vacsora után az esetleges ruhakupacok mennek a tárolóba. Figyelem, nehogy a tárolók kiöntsenek.

Összegzés:

Az egyik legjobb ötletem ez a ruharekesz kitalálása volt. A kislányom is szívesen használja, azonnal megtanulta, hogy oda kell tenni a ruhát, amit levesz. Ha mégis megfeledkezik róla, akkor is pillanatok alatt rendet lehet tenni. Csak nem szabad este elfelejteni kipakolni.

Hogyan tovább?

Mindenképp folytatom. Nagyon bevált!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.