Elengedés
Már csak pár nap van karácsonyig, már csak pár nap a káoszkommandóból. Tegnap este vendégség volt nálunk, amit őrült készülődés és takarítás előzött meg. A legnehezebb része persze nem a takarítás volt, hanem az, hogy hogyan őrizzük meg a rendet a gyerekekkel, amíg a vendégek ideérnek.
Már kezdtem a megszállottság jeleit észrevenni magamon. Az egész régen nem a vendégekről szólt. Nem is annyira nekik akartam bizonyítani, inkább magamnak. Olyan érzés volt, mintha a káoszkommandó fináléjának főpróbájára készülnék. Beleadtam apait, anyait.
Az este jól sikerült. Bezsebeltem a bókokat a lakasra vonakozólag. És arra gondoltam, ha egy ünnepi alkalommal képes vagyok csillogóvá varázsolni a lakást, akkor a hétköznapokon is képes leszek vállalható szinten tartani.
Mi is megérdemeljük, hogy szép, otthonos környezetben éljünk nem csak a vendégek. Sőt!
Ez valóban büszkeséggel töltött el.
Az este jól sikerült. Bezsebeltem a bókokat a lakasra vonakozólag. És arra gondoltam, ha egy ünnepi alkalommal képes vagyok csillogóvá varázsolni a lakást, akkor a hétköznapokon is képes leszek vállalható szinten tartani.
Mi is megérdemeljük, hogy szép, otthonos környezetben éljünk nem csak a vendégek. Sőt!
Ez valóban büszkeséggel töltött el.
De emellett azt is éreztem, hogy nem szabad túlfeszítenem a húrt. Délután, amikor láttam, hogy nem fog minden beleférni és ment fel bennem a pumpa, amikor a gyerekek kiszórták a kölesgolyót a frissen porszívózott kanapéra, este pedig láttam, hogy valójában semmi jelentősége, hogy a csempe tiszta-e a konyhában vagy sem, éreztem, hogy van amit el kell tudni engedni. Hogy egy tiszta lakás nem ér meg annyi idegeskedést. Hogy ha nem tökéletes minden, akkor is lehet bőven jó.
Ezért lett a mai nap az elengedés. Mert itt van még vissza ez a pár nap, amikor neki eshetnék, mint az őrült a maradék dolgoknak. Mert igaz, hogy a felszínen egészen jól haladtam, a szekrények mélyén még bőven akad tennivaló. Az előszoba szekrény lassan kiönt, az ablakok tiszta pacásak (és mostanában elég sokat süt a nap), a játékok közül is lenne mit szortírozni. Szóval van tennivaló bőven. De most visszaveszek, mert a cél a tartós változás volt, nem pedig a kiégés. Mert igaz, hogy a nagy eredmények igazán motiválóak, mégis tudni kell hol a határ.
Ezért a következő napokban elengedem a komolyabb kommandózást, lomtalanítást és csak apró feladatokkal vezetem le ezt a hatalmas harcot.
Mert karácsonykor jelen szeretnék lenni, ünnepelni szeretnék a családommal, nem pedig a nagy hajrá után elszállni az űrbe.
Easy rider…
Easy rider…
Januárban pedig újult erővel folytathatom, amit elkezdtem.
