Önállóságra nevelés
Hogyan nevelhetünk egy gyereket önállóságra?
Egyszerű: semmit ne csináljunk meg a gyerek helyett, amire önállóan képes.
“Ha elvégzni gyermeke helyett azokat a feladatokat, amelyeket már ő is el tudna látni, az azt jelenti, hogy nem tiszteli őt eléggé. Ha tisztelettel bánik vele, akkor életkorától függően a legjobbat várja tőle.” – mondja Kevin Leman a Péntekre új gyerek című könyvében.
Szóval hogy is van ez? A gyerek nyafog, hogy nem akar/nem tud felöltözni, én felöltöztetem gyorsan mert úgy egyszerűbbnek tűnik. És közben mi történik? Azt üzenem a gyereknek, hogy béna, nem nézem ki belőle, hogy képes rá (Jaj, kicsim, ne vacakolj már annyit.) Ezzel csak óriáscsecsemőt nevelek. Ráadásul mártírnak érzem magam, amiért mindent nekem kell csinálni. A gyerek közben érzi, hogy valami nem stimmel és elkezd ellenállni, komiszkodni, ettől persze csak még jobban felhúzom magam, amiért én mindent megteszek és ez a hála. És be is indul az öngerjesztő folyamat. Valójában ez egy tipikus vesztes-vesztes alku.
Ellenben, ha a gyerek önállóan elvégzi a feladatait, azzal mindenki jól jár. A gyerek tanul és fejlődik, sőt nő az önbecsülése. Nekem pedig kevesebb feladatom lesz, kevesebb a huza-vona és ráadásul büszke is lehetek rá.
Mai tett:
Ma reggel nem öltöztettem fel erőnek erejével a kislányomat. Mivel semmilyen ráhatásra nem volt hajlandó felöltözni, induláskor kint találta magát az ajtó előtt félig pizsamában. Tőlünk zengett a lakópark, de egyből jobban ment az öltözés.
Kihívás:
Nem végzem el a gyerekek helyett amit már meg tudnak tenni. Segítség nyújtásnál mérlegelem mennyire fáradtak és egyéb tényezőket, de igyekszem minél inkább háttérbe vonulni. Amennyiben nem végzi el a feladatát, annak valamilyen egyszerű, negatív következménye lesz. (Csak semmi beválthatatlan fenyegetőzés.)
